Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2018

Barótfi István

Felhívás az Országos Magyar Épületgépészet Napja 2018. évi rendezvényeire

Barótfi István


OMÉN-KB

Az elmúlt évben 22. alkalommal került megrendezésre a Magyar Épületgépészek Napja, amely mára már a szakterület egy meghatározó szereplői körének fővárosi eseményévé vált. Ez a nap jó alkalom arra, hogy a szakterület felhívja magára a figyelmet, ismertséget és elismerést kivívva magának. A cél eléréséhez persze minden érintettnek magának kell éreznie ezt a napot. Ennek érdekében az első és legfontosabb tennivaló, hogy az épületgépészek – legyenek azok szakmunkástanulók, mérnökök, kereskedők, kivitelezők – és éljenek az ország bármely szegletében, ezt a napot használják ki a társszakmákkal való érintkezésre, a civil szférával való kapcsolatra és egymás megismerésére és elismerésére. A Magyar Épületgépészek Napján tehát országosan kell rendezvényeket, akciókat szervezni, melyekben a civil szférával, más szakmával való kapcsolat, a figyelem-felkeltés kegyen a középpontba.

Ha sikerül elérni, hogy az oktatási intézményekben ezen a napon esetleg oktatási szünet legyen és a tanulók, hallgatók sport- és kulturális rendezvényekkel mutatkoznak be, az intézményekben nyitott napot hirdetve bemutatják a szakterület szépségeit, sokat jelent a szakterület megismertetésében és a szakmai utánpótlás javításában. A kereskedők ezen a napon akciókat hirdethetnek, nyereményjátékokat szervezhetnek, ajándékokat kínálhatnak, akkor ez a nap a civil szféra számára nagyon emlékezetes lehet, rendszeressé válása esetén az épületgépészek nap fogalommá válhat. Ezek a rendezvények teljesen szabadon és öntevékenyen, a lehetőségek mérlegelésével válhatnak élménnyé és nem a kötelezősége miatt kényszerré, teherré. Az év egy napjára sűrítve az ilyen akciók ráirányítják a figyelmet az épületgépészetre, ez a nap valóban az épületgépészek napja lehet, valamennyiünké, mindenütt az országban. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, mindannyiunk aktív közreműködésére, ötletére, aktivitására van szükség. 

 

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2018/3-as számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont havonta csak egy alkalommal!).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!