Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Hírek

Szakmai meghívó – Épületgépész Tervezői Konferencia 2018 – „A megújuló épületgépészet” (FRISSÍTVE!)

2018-06-29

Tisztelt Kolléganő/ Kolléga!

A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2018-ban már harmadik alkalommal rendezi meg az Épületgépészeti Tervezői Konferenciát, amellyel a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését szándékozik segíteni.

Tervezői előadások keretében jelentős beruházások épületgépészeti tervei kerülnek bemutatásra, kiemelve, hogy a komfort és energiahatékonyság a tervezéssel kezdődik.

A rendezvény lehetőséget biztosít a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak és kivitelező vállalkozásoknak kötetlen szakmai konzultációra is.

A rendezvényen való részvétellel a kollégák teljesíthetik az éves továbbképzési kötelezettségüket, de látogatói jeggyel azok is részt vehetnek, akik már voltak továbbképzésen, így az előzetes felméréseink alapján 300 – 350 tervező kolléga részvételére lehet számítani. A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

A konferencia időpontja: 2018. szeptember 28. 9-19 óra

A konferencia helyszíne: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont 3. előadóterem és előtér
                                        1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.

A konferenciára várjuk a gyártó, forgalmazó és kivitelező vállalkozások jelentkezését, a részvétellel az MMK Épületgépészeti Tagozat szakmai munkáját támogatják.

A rendezvényen kiállítóként vagy hirdetőként van lehetőség a bemutatkozásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén a kiállítói és hirdetői árainkon nem kellett emelnünk, így a részvétel feltételei változatlanok:

 

További részletek lapunk 2018/6-os számának nyomtatott változatában található, illetve az alábbi gombra kattintva a teljes híranyag pdf-formátumban is rendelkezésre áll.