Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Hírek

Még egyszer a Magyar Épületgépészek Napja 2014 rendezvényről

2015-02-21

Amint arról decemberi számunkban hírt adtunk, november végén került sor a Magyar Épületgépészek Napja 2014 rendezvényre, amelynek ismét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott helyet. A decemberi számban a rendelkezésre álló hely nem tette lehetővé a rendezvény képekben való bemutatását, ezt most pótoljuk.

A kétnapos rendezvény az Épületgépészeti Oktatás Napja programjaival kezdődött. Az ENSI teremben a Diplomadíjra pályázók mutatták be munkáikat, a Siemens teremben az Épületgépész Tervezői Pályázatra jelentkezettek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Délután az Ariston teremben „Tudományos eredmények az épületgépészetben” címmel rendezték meg a PhD szekciót. Az ott elhangzott előadások alapján mostani számunkban öt publikációt adunk közre. 

Párhuzamosan épületgépész cégek képviselői mutatták be cégük fejlesztési eredményeit, korszerű termékeit.

Másnap a BME Központi épületében az Épületgépészet Napjával folytatódott a rendezvény. Az aulában gyártók és támogatók standjait látogathatták meg az érdeklődők. Párhuzamosan került sorra a BPMK szervezte szakmai továbbképzés az „Ipari épületek épületgépészete” témában, míg az Oktatói Klubban érdekes előadások és beszélgetések hangzottak el.

Az Épületgépész Bálon díjakat adtak át: az Év Épületgépész Oktatója dr. Szánthó Zoltán, a BME docense, az Év Épületgépész Mérnöke Szemán Róbert, a VGF szaklap alapítója és főszerkesztője, az Év Épületgépész Kereskedője Fülöp Ildikó, a Merkapt Zrt. igazgatósági tagja, az Év Épületgépész Kivitelezője Németh László, az ENSI Kft. ügyvezető igazgatója lett.

Az Épületgépész Tervpályázat győztese Hollókövi Zoltán. Az Épületgépészetért Díjat Görgeyné Bihary Erzsébet és Takács E. Gábor, a Macskásy-díjat Dénes István kapta. Posztumusz Életmű Díjat kapott Beczássy-Oláh Gyula.

A REHVA, az európai épületgépész szövetség díjait kapták: Professional Award in Sciences: prof. Barótfi István, REHVA fellow díj: prof. em. Bánhidi László és prof. em. Garbai László.

Prof. Karel Kabele, a REHVA elnöke átadja a díjakat

 

Találkozzunk a jubileumi 20. rendezvényen, 2015. november 26-27-én!

 

A teljes híranyag lapunk 2015/1-2-es számának nyomtatott változatában található, illetve az alábbi gombra kattintva pdf-formátumban is rendelkezésre áll.