Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Hírek

Túl az egyhetes OMÉN-2019 találkozásokon – Beszámoló az OMÉN-2019 rendezvény-sorozatról

2019-12-18

Az egyhetes rendezvénysorozaton 38 regisztrált program került megrendezésre! (38 helyszínen 35 programszervező, mert volt olyan szervező, aki három napra szervezett programot ugyanarra a helyszínre, és volt, aki két helyszínre egy-egy programot.) Ez azt jelenti, hogy a „fejlődés” az előző évhez képest jelentős, mintegy 20%, ha mindenképpen számszerűsíteni akarjuk!

Rendkívül változatos rendezvények szervezésére került sor. Voltak szakmai workshopok, konferenciák, találkozók, találkozások egyetemisták körében, találkozások szakközépiskolások körében. Négy helyszínen került sor Épületgépészeti Múzeumsarok avatására. Voltak projekt látogatások, nyitott gyárkapuk és nyitott márkakereskedések, valamint sportrendezvények. Az elmúlt egy hétben befutott beszámolók derűlátásra okot adók. Az érdeklődés az eddigi információk szerint kielégítő, helyenként kimagasló volt. (A nagyon részletes elemzésre ezután kerül sor!)

Ha ez a hét sikeres volt, az köszönhető a támogató szakmai partnereknek, az emberfeletti munkát végző szervezőknek, valamint a résztvevők aktivitásának. Köszönhető még a szakmai sajtónak, amely a kommunikáció közvetítésével aktív szervező szerepet vállalt.

Külön kell szólni a záró rendezvényünkről, az épületgépész bálról! A bál alkalmat adott arra, hogy méltóképpen megünnepelhettük a szakma kiválóságait. De – közeledve a naptári év végéhez – alkalom lehetett a szakmai évzárásra is. Végül, de nem utolsósorban a bál alkalmat adott az önfeledt szórakozásra is. Tapasztalatom szerint itt is jól teljesítettek az épületgépészek.

Csak kicsit állunk meg és máris jön a hagyományos, START-2020 rendezvényünk, szintén a találkozások jegyében!

Kihasználva a lehetőséget, minden épületgépész kollégának és családjaiknak áldott ünnepeket és reményteljes újévet kívánok!

Gyurkovics Zoltán, az MMK ÉgT elnöke

 

Az OMÉN alkalmából átadott szakmai díjak…

 

További részletek lapunk 2019/12-es számának nyomtatott változatában található, illetve az alábbi gombra kattintva a teljes híranyag pdf-formátumban is rendelkezésre áll.